2014-01-06

Az idei első bográcsozás

Pénteken megejtettük 2014 első bográcsozását! Elsőként az országban? Ez igazából mindegy - az számít, hogy nálunk beindult a szezon.

Január harmadikán már erősen szürkült, amikor az előkészületek indultak - a befejezéskor pedig már masszív sötétség volt, de - mert "de" általában mindig van - a tűz és az ideiglenesen kiépített világítás működött. 

Egy viszonylag gyorsan elkészülő ételt, paprikás krumplit választottam; mert 4 fokban sok meleget elvisz a januári este.

Az előkészületek a konyhában zajlottak (kivéve a tűzrakást): 2 közepes fej vöröshagymát apróra vágtam egy jó nagy adag szalonnával együtt. Fél szál mangalica kolbászt felszeleteltem - ha nem lenne elég a füst az íznek (elég volt).
Hegyes zöldpaprikát és egy kis paradicsomot apróra vágtam. 5 közepes burgonyát tisztítás után felkockáztam.

A bográcsban egy kanál zsíron kiolvasztottam a szalonnakockákat, majd a hagymát megpároltam. Beleugrott a kolbász-paprika-paradicsom trió és jóféle cecei pirospaprika is. A burgonyakockák kevés vízzel, sóval kerültek ezután a bográcsba.



Amikor a burgonya már majdnem teljesen megpuhult, akkor beleszórtam egy bő marék saját készítésű tarhonyát és két pár felszeletelt bécsi virslit.


Innen már felgyorsult a cselekmény - tálalás. Cékla és hagymás uborkasaláta gazdagította a kínálatot.


Mennyei volt - minden szerénytelenség nélkül állítva. Isten tartsa meg jó szokásunkat, a bográcsot, a tűzmestert és a szakácsnőt, hogy rendszeresen füstbe burkolózhassunk. Szombaton is dolgozott a bogrács: rizses hússal volt "teli".



Juhsajttal megszórva.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, meg is hoztad a kedvemet egy hétvégi bográcsozáshoz. A házi tarhonyáddal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Azt tudom, hogy kevesebb tojás kell hozzá, mintha rendes tésztát készítenék, de mivel csinálod, min rostálod át? Én már nagyon sok helyen néztem tarhonya rostát, de egyszerűen nem találok sehol, mintha már ezt nem is lehetne kapni. Én örülnék egy tarhonyakészítős posztnak a tolladból ha lehet kívánni :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hamarosan Te is bográcsozni fogsz - jó lesz a kenyérsütés mellett! Az én fajta tarhonyám elkészítését megtalálod itt a blogon az egyik tarhonya címke alatt.

      Törlés
  2. Azér' arra én is befizettem volna ha a konyha közepén raktatok volna tűzet.... ;-DDD De persze csak az irigység (és az éhség) beszél belőlem. :-)))

    VálaszTörlés
  3. Jól kezdődik az új éved, egész évben bográcsozni fogsz:) de jó neked!

    VálaszTörlés