2016-03-02

Steiner Kristóf a konyhámban

Jól kitaláltam ezt a hatásvadász címet :) Igazából Kristóf konyhája vendégeskedik, pontosabban költözött be a konyhámba.

Az egész vendégeskedés úgy kezdődött, hogy néhány hete erős felindulásból rákattintottam az egyik könyves áruház honlapjára, ahol épp Steiner Kristóf: Kristóf konyhája című, szakácskönyvél mélyebb és személyesebb tartalmú, interaktív vegán könyve volt premier plánban.
Néhány kattintás, és már meg is rendeltem, két napra rá pedig már izgatottam olvastam is a könyvet.

Kristóf stílusát nagyon szeretem; véleményem szerint nagyon jól ír. Vegán szakácskönyve pedig telis-tele van személyes élményével.

Első, Kristóf inspirálta recept a Keftedes - görög fasírt. Vegán recept, hús helyett sárgarépa a fő alapanyag. Itt és most az én - az egy tojás miatt nem vegán - verzióm következik.


3 szál sárgarépát meghámoztam és a reszel durvább fokán lereszeltem. Egy nagyobb fej vöröshagymát és három gerezd fokhagymát finomra vágtam.

Olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, a reszelt sárgarépát; fűszereztem sóval, őrölt fekete borssal és fahéjjal. Kevés víz rendszeres hozzáadásával addig főztem/pároltam/sütöttem, míg a sárgarépa kenhető állagúra esett szét. A masszát (ez a brazil mindenhol megjelenik) kihűtöttem.


A hideg krémhez egy tojást és annyi zsemlemorzsát adtam, hogy jól formázható legyen. Gombócokat formáltam, melyeket még zsemlemorzsában meghengergettem.



Míg a fasírt főtt, elkészítettem egy hatalmas adag salátát: apróra vágott tofut bepácoltam mustár + citromlé + olívaolaj + só + bors+ oregánó + szeletelt lila hagyma + cézár salátaöntet keverékébe. Felkockáztam egy kígyóuborkát; felszeleteltem egy piros kaliforniai paprikát és 4 szem apró paradicsomot. Végül az egészbe belekevertem néhány marok saláta mix-et.


A fasírtok mindkét oldalát forró olajban megsütöttem; papírtörlőn szikkasztottam majd salátával körítve tálaltam.


Mennyei húsmentes lakoma kerekedett! Köszönöm, Kristóf.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól illik hozzá a citromos-fokhagymás natúr joghurt,mint mártogató.

    VálaszTörlés